Mikortól lehet gránit síremléket felállítani - A síremlék elkészítésének folyamata
A temetés után a hozzátartozók általában minél hamarabb szeretnék, ha a síremlék elkészülne. Ez érthető, hiszen a síremlék nemcsak emlékhely, hanem a tiszteletadás fontos jelképe is. A közhiedelemmel ellentétben nem kell hónapokat várni, hogy megkezdődhessen a síremlék elkészítése és felállítása. Általában 2 hét kegyeleti idő telik el a temetés után, amíg a koszorúk és a virágok a helyükön maradnak. Ezután kezdetét veheti a síremlék felállításának folyamata, ahol minden munkát mi magunk végzünk.
Első lépés a megfelelő földmunka, ami után következik a vasbeton alap elkészítése. Fontos megemlíteni, hogy a vasbeton alap a sírhanton kívülre kerül, így nem kell félni attól, hogy esetleg később megsüllyed. Ahol töltött talaj van vagy esetleg homokosabb a talaj, ott betonkinyúlást alkalmazunk az alap stabilitása érdekében. Az alapozás után legalább 2 hét szükséges, hogy a beton megfelelően megszilárduljon. Ez idő alatt a beton utókezelését végezzük, annak érdekében, hogy az alap még erősebb legyen.
Mindeközben elkezdjük elkészíteni a síremlék elemeit, az Ön által kiválasztott gránitból. Így, miután a vasbeton alap már teljesen elkészült, meg is kezdhetjük a síremlék összeállítását.
Munkánk végeztével átadjuk Önnek az elkészült gránit síremléket, amelyet közösen tekintünk meg, hogy biztosak lehessünk abban, hogy Ön elégedett az elkészült munkával, melyre 5 év garanciát vállalunk. A kivitelezés átlagosan 1-3 hónapot vesz igénybe.
Mi előzi meg a síremlék elkészítésének folyamatát?
• Kapcsolatfelvétel és helyszíni megtekintés
• Szín és forma kiválasztása – ebben munkatársaink személyesen tudnak tanácsot adni
• Szerződéskötés
Miben segítünk önnek a Zsórykő-nél?
• Segítünk kiválasztani a megfelelő gránitot,
• Tanácsot adunk a forma és stílus tekintetében,
• A teljes kivitelezést vállaljuk az alapozástól a síremlék felállításáig.
Így Ön biztos lehet abban, hogy a síremlék méltó módon őrzi szerette emlékét.
Köszönjük, hogy elolvasta!
Büszkék vagyunk arra, hogy immáron már nem csak Mezőkövesden, illetve Borsod megye számos más településén (*) hanem Egerben, valamint Heves megye más településein (**) is, de akár Budapesten, valamint az ország számos más településén (***) találkozhat munkáinkkal, illetve hallhat rólunk ismerőseitől.
Kizárólag első osztályú alapanyagokkal, közel 40 éves szakmai tapasztalatunkkal, megbízhatóságunkkal, korrekt és versenyképes árainkkal számos elégedett ügyfelet szereztünk az elmúlt évtizedekben.
2025 nyarára teljesen megújult weboldallal, folyamatosan frissülő, hasznos információkat tartalmazó cikkekkel szeretnénk segíteni az érdeklődőket a tájékozódásban.
Ha hasznos volt Önnek és elnyerte tetszését a cikk, tekintse meg weboldalunkat, ahol hasonló cikkek mellett, megismerheti vállalkozásunkat, szolgáltatásainkat, illetve megtekintheti a már elkészült munkáinkat a galériánkban.
Borsod megye (*) :
Alsózsolca, Bogács, Borsodgeszt, Borsodivánka, Bükkábrány, Bükkszentkereszt, Bükkzsérc, Csernely, Cserépfalu, Cserépváralja, Csincse, Egerlövő, Emőd, Felsőzsolca, Gelej, Harsány, Kács, Kazincbarcika, Mályi, Mád, Mezőcsát, Mezőkeresztes, Mezőkövesd, Mezőnagymihály, Mezőnyárád, Miskolc, Négyes, Nyékládháza, Sajószentpéter, Szentistván, Szerencs, Szomolya, Sály, Tard, Tibolddaróc, Tiszavalk, Tiszakeszi, Vatta
Heves megye (**) :
Andornaktálya, Bélapátfalva, Besenyőtelek, Demjén, Dormánd, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Erdőtelek, Felsőtárkány, Füzesabony, Gyöngyös, Hatvan, Kerecsend, Kompolt, Maklár, Mezőszemere, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Parád, Poroszló, Sirok, Szihalom, Szilvásvárad, Tenk, Tiszanána, Verpelét
Országos (***) :
Budapest, Debrecen, Rakamaz, Szentendre, Székesfehérvár
Önkormányzatok, Plébániák akikkel együtt dolgoztunk:
Egerbakta, Kesztölc, Kétbodony, Rakamaz, Tiszacsermely, Tiszatenyő, Zsadány

